Miből áll egy mosipelus?

Mikor környezettudatos anyukaként a moshatózás mellett döntöttem, természetesen nekem is a Google volt a legjobb barátom, illetve a Facebookos csoportok. Bevallom, a kizárólag elméleti síkon történő ismerkedés által nem lettem okosabb, sőt… Zsebes, prefi, tépős, tépőparkoló, AIO, csónakos, hibrid… Mivan?! Az újonan megismert szavak csak idővel és gyakorlattal nyertek valódi értelmet.
Megpróbálom eloszlatni a ködöt azok számára, akik most vágnának bele a moshatózásba.
A minden mosható pelenkának van egy külső és egy belső része.
A külső a ’szebbik’ oldal, vagyis a színes/ mintás/ fodros rész. Van, hogy ez egyetlenegy réteg (pl egy színes pamutréteg a gDiapersnél), de legtöbbször belülre, a betét felőli részre kerül egy vízzáró réteg, ami általában PUL anyag (poliuretán); ez sokkal jobban szellőzik, mint a régi gumibugyi. A PUL masszív anyag, bírja az ecetes öblítést és a 60 fokos mosást is, az egyetlen bibi akkor van, ha az anyag sérül, ilyenkor a meghibásodott (megtört, szakadt, kilyukadt) részen a pelenka szivárogni fogÉrdemes továbbolvasni »

Három napra nomád lettem. Ezt tanultam a fenntarthatóságról

A hajam a két mosás ellenére is füstszagú kicsit, megfáztam, leégtem és mégis, hihetetlenül boldog vagyok. Az elmúlt három napot meglehetősen nomád körülmények között, egy középkori táborban töltöttem. Nem csak a tűrőképességem, de a fenntarthatóság szempontjából is fontos tapasztalatokkal gazdagodtam. Íme.

A körülmények

Egy fesztivál részeként, a hagyományőrző csoportunkkal döntöttünk úgy, hogy több, hasonló csapattal együtt középkori tábort rendezünk be a Duna partján. A táborban igyekeztünk lehetőleg csak korhű eszközöket használni. Tettünk ugyan néhány engedményt a modernitás irányába (vécépapírt, nedves kendőt, hálózsákot, néhány mai tábori felszerelést azért használtunk), de nagyrészt arra törekedtünk, hogy minden a lehető leghagyományosabb mederben folyjon. Bográcsban főztünk, fa tányérokból ettünk és fakupából ittunk, csokoládé helyett pedig mogyorót és gyümölcsöt nassoltunk.

Azon kívül, hogy a Duna mentén nagyon hideg tud lenni a nyári éjszaka, hogy az uszadékfa hatalmas füstöt tud csinálni és hogy a közös szenvedély három nap alatt bárkiből családot formál, három nagyon különleges tanulsága volt az eseménynek. Jöjjenek most ezek, szép sorjában

Nem tudunk vigyázni a tisztaságra

Tábori körülmények között a tisztaság nagyon fontos, hiszen a mosási, mosogatási, fürdési lehetőségek nagyon korlátozottak. Ha az alapvető szabályok nincsenek katonásan betartva, az ember már az első reggel egy belülről piszkos és kényelmetlen hálózsákban, kellemetlenül testszagú sátorban ébred, különösen szerencsétlen esetben egy kiadós ételmérgezéssel. A tábor tisztán tartása igényel némi gyakorlatot, de érdemes hazavinni a jó gyakorlatot. Ha egy kicsit a nomád életmód szabályai mentén gondolkodunk, otthon is rengeteg hulladékot és energiát meg lehet spórolni. Íme néhány dolog, amire ezentúl a városi kényelemben is figyelni fogok.

  • Ne koszold össze! Ami nem lett piszkos, azt nem is kell letakarítani. Ezért fontos levenni a cipőt és leporolni a talpunkat, mielőtt a sátorba lépünk, például. Elő a váltóruhákkal, váltócipőkkel, zoknikkal, és ha nem hordjuk be a sarat, már meg is spóroltunk egy-két felmosást. Ugyanígy érdemes „játszós” ruhákat fenntartani a kertészkedéshez és autószereléshez, kötényt kötni a főzéshez, végiggondolni, megfogjuk-e zsíros kézzel a terítő szélét, vagy inkább megtanulunk figyelni a mozdulatainkra.
  • Ne hagy szét! Amit a táborban magára hagy az ember, az előbb-utóbb eltűnik, megfürdik a porban vagy eltörik. Ha viszont rendben tartjuk a felszerelést, gondosan elpakolunk magunk után, és egy kis erőfeszítéssel mindig tisztán, és megfelelő állapotban csomagoljuk be a dolgainkat, akkor minden sokáig, probléma mentesen használhatunk.
  • Nem kell mindent fertőtleníteni! Ez főleg az én tisztítószer-mániámmal nehéz feladat. Pedig ha általánosan tisztaságot tartunk, teljesen felesleges állandóan, mindent csíramentesen tisztán tartani. A csupán összeizzadt pólókat például bőven elég egy kis hideg, esetleg ecetes vízben kiöblíteni, de nem kell kimosni negyven fokon. Aminek a közelébe nem kerül étel, azt teljesen felesleges fertőtleníteni: a megfelelő por- és zsírtalanítás bőven elég. Ha nem hagyjuk a koszt összegyűlni, a fertőzés veszélyének sem tesszük ki magunkat.

Az emberi kapcsolatok fenntarthatóvá teszik a világot

Az egyik legfontosabb dolog, amit a fenntarthatóságért tehetünk, ha jóban vagyunk egymással. A három lentöltött nap alatt szinte egyáltalán nem termeltünk például ételmaradékot. Ha nálunk nem akad, a szomszédban biztosan volt egy-két éhes száj. Ha megéheztünk, mi is meglátogattuk a környező táborokat, valahol biztosan volt főtt étel. Késért, baltáért, más eszközökért sem a boltba rohantunk, hanem kölcsönkértük azt, ami tőlünk hiányzott. A dolgok megosztása jó érzés, ráadásul a tárgyak és a környezetünk tiszteletére nevel. Ha van segítség, nincs szükség villamos-energiára. A közösség ereje hegyeket képes megmozgatni.

Az élethez nagyon kevésre van szükség

Ha három boldog nap kellékei elférnek egy hátizsákban, valójában a mindennapokhoz sem sok sallangra van szükségünk. Időről időre érdemes felülvizsgálni, pontosan mennyi tárgy is vesz körül bennünket és mire használjuk azokat. Vajon szükség van a hetedik laptop-táskára és a nyolcadik célszerszámra az ablaktisztításhoz? Nem valószínű. A legkevesebb hulladékot azok a tárgyak termelik, amelyek sosem készülnek el. A legtöbb örömöt pedig az emlékek és nem a tárgyak adják nekünk. Nekem a három nap azt tanította, az anyagi világ helyett az álmoknak élni igenis racionális döntés tud lenni. Ehhez pedig nincs szükség drágán vásárolt sallangokra.

A nap, amikor elhatároztam, hogy nem veszek több ruhát

Amikor a párom először járt nálam, csak annyit állapított meg: „Úr isten, mennyi cipőd van!”. Sosem gondoltam rá, hogy több lábbelim lenne, mint egy átlagos nőnek, de az igazság az, hogy az évek alatt szépen összegyűltek nálam ezek a dolgok. Úgyhogy gyors önvizsgálatot tartottam, majd szomorúan konstatáltam, hogy igen, minden igyekeztem ellenére sikerült túl sokat felhalmoznom valamiből. Gyertek, nézzük meg együtt, mi a túl sok, és mi vezetett a nálam látható cipő- és ruhakatasztrófához.

Szociológiai blalbla

Aki rendszeresen olvassa a blogot, az tudja, hogy szeretek mindent szociológiai okokra visszavezetni, úgyhogy megint megengedek magamnak egy kis társadalomtudomány blablát. Szóval… Adott volt a ’60-as évek, amikor a divat csúcsát az S-modell, és a külföldi csomagokból vásárolt, nyugati ruhák jelentették. Aztán jött a rendszerváltás környéke, Vágási Feri bőrdzsekije volt közel, s távol a legdivatosabb darab, mi kislányok pedig abban az ünneplőben jártunk, amit anyukánk ki tudod varrni a Burda magazinból.

Érdemes továbbolvasni »

A kávé kokain – ezt tanultam a leszokásból

Az utóbbi időszakban rengeteg olyan lelki tényező talált meg, amelyek miatt az előttem álló egy évet szeretném a takarékoskodásnak és a megélhetési költségeim visszafogásának szentelni. Ennek keretében igyekszem megszabadulni azoktól a dolgoktól, amelyekre teljesen feleslegesen adok ki pénzt. A kávétól megválni viszont nem csak ebből a szempontból tűnt sürgetőnek.

Pusztul az esőerdő

A kávéfogyasztásnak elég komoly természeti következményei vannak. A világ kávéfogyasztása nagyjából egyenes arányban nő az egy cégre jutó account managerek számával. A fejlett világban emelkedik az életszínvonal, ezért míg a nagyszüleink számára a kávé értékes élvezeti cikket jelentett, mi már csak bedobunk egy feketét két értekezlet között. Aztán egyet a ebédszünetben, meg egyet, mikor a főnök délután négykor találja ki, hogy holnapra van szüksége a jelentésre.


Érdemes továbbolvasni »

Találkozásom KonMarival

Marei Kondo a selejtezés királynője, a minimalizmus prófétaasszonya, az új feng suhi vallás megalapítója. Khm… Összeszedem magam, elnézést. Nem volt teljesen szándékos a gúnyos hangnem. A KonMari elvekben sok minden nagyon jó, csak én már nehezen tudok hinni a csillogó életmód-bloggereknek. (Ez ma egy ilyen ironikus bejegyzés lesz.)

Az életemet nagyon régóta a káosz uralja. Az apai családomban mindig nagy hagyománya volt a gyűjtögetésnek. Nagyapámat a hadifogságban, az orosz puszta közepén az mentette meg, hogy társaival közösen összegyűjtötte az üres konzervdobozokat és ebből sátrat állított. Papa megmenekült, de attól kezdve többé nem dobott ki semmit. A halála után évekig selejteztünk az üres mackósajtos dobozokat, a vécépapír-gurigákat, a levesporok levágott, gondosan összegyűjtött nyitófüleit. Azt hiszem, Papának ez adta a biztonságot. Hogy bárhová nyúlt, volt egy látszólag értéktelen vacak, ami még jó lehet valamire. Amit fel lehet használni. Ami egy rossz pillanatban az életet jelentheti.

Érdemes továbbolvasni »