A nap, amikor elhatároztam, hogy nem veszek több ruhát

Amikor a párom először járt nálam, csak annyit állapított meg: „Úr isten, mennyi cipőd van!”. Sosem gondoltam rá, hogy több lábbelim lenne, mint egy átlagos nőnek, de az igazság az, hogy az évek alatt szépen összegyűltek nálam ezek a dolgok. Úgyhogy gyors önvizsgálatot tartottam, majd szomorúan konstatáltam, hogy igen, minden igyekeztem ellenére sikerült túl sokat felhalmoznom valamiből. Gyertek, nézzük meg együtt, mi a túl sok, és mi vezetett a nálam látható cipő- és ruhakatasztrófához.

Szociológiai blalbla

Aki rendszeresen olvassa a blogot, az tudja, hogy szeretek mindent szociológiai okokra visszavezetni, úgyhogy megint megengedek magamnak egy kis társadalomtudomány blablát. Szóval… Adott volt a ’60-as évek, amikor a divat csúcsát az S-modell, és a külföldi csomagokból vásárolt, nyugati ruhák jelentették. Aztán jött a rendszerváltás környéke, Vágási Feri bőrdzsekije volt közel, s távol a legdivatosabb darab, mi kislányok pedig abban az ünneplőben jártunk, amit anyukánk ki tudod varrni a Burda magazinból.

Ebbe a boldog békeidőbe érkeztek meg kínai ruhásüzletek, majd később, amikor a gazdaság kezdett magához térni, a plázák fast fashion üzletei. A válsággal párhuzamosan a „turkálóipar” is felfutott, végre voltak a piacon olyan ruhák, amelyek viszonylag változatosak voltak, és hétköznapi ember számára is megfizethetők. Szóval, vásároltunk, mintha nem lenne holnap. És ugyan, ki törődött a minőséggel, ha a kínai tornacipő negyedannyiba került, mint annak a márkás megfelelője?
A gyors divatnak és a silány minőségű utánzattermékeknek köszönhetően sokan lettünk jó néhány hordhatatlan vicik-vacakkal gazdagabbak. Az árubőség viszont iszonyatos hulladéktermeléssel, pazarlással és az öltözködési kultúránk leépülésével járt.

Mibe kerül az olcsó ruha

A látszólag olcsó ruhákkal szemben felmerült természetvédelmi aggályokról ma már több kötetet megtöltő szakirodalom áll rendelkezésre, úgyhogy csak a kulcsszavakat sorolom fel: aránytalan vegyszerfelhasználás, környezetszennyező üzemek, túlzott vegyszerezés, gyerekmunka, pusztuló városok, rengeteg hulladék.
A használt ruha vásárlás önmagában nem oldja meg a problémát. Igaz, hogy így rábukkanhatunk néhány olyan darabra, amelyek tényleg jól bírják a strapát (a kedvenc övemet 600 forintért vettem egy turiban), ráadásul egy időre megmentettük a hulladékból a még használható öltözékeket, de sajnos ez a jéghegy csúcsa. A használt ruhát ugyanis a begyűjtés után még egyszer végig küldik a szállítási láncon, a vegyszeres fertőtlenítésen, a bolti eladási folyamaton, vagyis az eredeti, „egyszer használatos” ökológiai lábnyom egy részét újratermeljük a második használat esetén.
Ugyanígy az elhasznált, vagy megunt ruháink leadásával, eladományozásával (és eladásával, bár ez kicsit más) sem teljesen lehet kipipálni az ártalomcsökkentés rubrikáját. Attól, hogy a sokszor használhatatlan, vagy már csak néhány alkalommal használható ruhákat még egyszer betápláljuk a rendszerbe, még semmi sem lesz sokkal jobb. A ruhaadományokkal ma már Dunát lehet rekeszteni. Az alapítványok, sőt, egyes fejlődő országok kormányai is embargót hirdettek és már nem fogadnak be ruhaneműket. Egyrészt a szegény emberek sem feltétlenül szeretnének elhasználódott göncökben mutatkozni, másrészt a cérnavékony modellekre tervezett kiskosztümök nem feltétlenül értelmezhetők egy borsod megyei kis falu utolsó utcáiban.
Ökológiai szempontból tehát mindenképpen érdemes nemet mondani (a túlzott) ruhavásárlásra, és a minimumra törekedni a fogyasztás terén.

Anyagilag sem éri meg

Miután az összes ruhámat és cipőmet felmértem, bevallom, egy kicsit elpityeredtem. Korábban erőteljes túlsúllyal küzdöttem. Ebben az időszakban gyakran vettem magamnak szép, különleges darabokat, hogy egy kicsit kompenzáljam az amőba alkat okozta önbizalomhiányt. Ezek a meglehetősen szép lebernyegek szomorú mementóként függtek a szerkényemben. Szipp. Aztán ott voltak a cipők, amikben randevúzni próbáltam, de sosem jutottam tovább a saroknál, mert rájöttem, hogy nem hogy járni, de leülni sem tudok bennük. (Most, hogy visszagondolok, a sikeres randik nagyrészét bakancsban bonyolítottam, azt hiszem, nem véletlenül.)
Végignéztem a még hordható ruháim listáján és rájöttem, hogy az utóbbi években, szépen, apránként, de kisebb vagyont költöttem ezekre a darabokra, úgy, hogy egyik-másik el sem hagyta a szekrényemet a megvásárlás óta (itt mondjuk meg kell jegyeznem, hogy ebben a három évvel ezelőtti, három hónap alatt leadott 12 kilóm elég komoly szerepet játszott). Alsó hangon 50-100 ezer forintom ácsorgott a gardróbban, amelynek a töredékét sem tudnám a piacról visszatermelni.

De akkor mit kezdjek a meglévő ruhákkal?

Kicsit utánanéztem, mit tudnék kezdeni a felesleges öltözékekkel. Az egyik legkézenfekvőbb opció a ruhagyűjtő konténer lett volna, ezzel azonban van néhány kételyem. A gyűjtőkonténerekbe általában nagyon sok használhatatlan ruha (agyonhordott, feltűnően ódivatú darabok, fehérneműk, stb) érkezik, ráadásul ezek sokszor kétes tisztaságúak. Mivel a segélyszervezetek nem nagyon tudnak ilyen mennyiségű adományt kezelni, az így leadott ruhák sokszor hulladékként, kvázi újrahasznosítva végzik. Ez sajnos a még hordható ruhák esetében nem igazán kecsegtető megoldás. Az ócska pólók mehetnek nyugodtan géprongynak, rongyszőnyegnek, esetleg az állatmenhelyi népek tappancsai alá, de egy kihízott/kifogyott, adott esetben még címkés blúz esetében ez igazából pazarlás.
A célzott adományozás már egészen más tészta. Aki mindenképpen jótékonykodni szeretne, a legjobb, ha kisüzemben keres befogadót a holmijának. Érdemes közvetlenül felvenni a kapcsolatot a rászorulókkal vagy azok képviselőivel és olyan ruhát adományozni, amilyenre az adott helyzetben éppen szükség van. Egy olyan faluban, ahol az emberek főleg mezőgazdasági munkából élnek, nem igazán van szükség a vékony, városi hölgyekre gyártott kiskosztümökre, ellenben a jó minőségű, használt túraöltözet valóságos kincs. Sok szervezet van viszont, aki szívesen fogad elegánsabb darabokat is, amiben a segítettjeik el tudnak menni állásinterjúra, be tudnak járni dolgozni, esetleg részt tudnak venni egy színházi előadáson. A lényeg, informálódjunk!
A ruhák eladása, apróhirdetéses értékesítése, vagy cseréje szintén egy környezetbarát opció. Csakúgy, mint a „kisüzemi” adományozás esetében, itt sincs szükség a ruhák nagyipari fertőlenítésére. Egy gondos mosás és vasalás bőven elég. Bár a ruhák rakosgatása, célba jutattása, cserélgetése időrabló tevékenységnek tűnhet, valójában koránt sem haszontalan tevékenység. Bár a saját, használt gönceink eladásán nem igazán lehet meggazdagodni, de az elköltött összeg egy része visszaforgatható. Tíz nem használt ruha árából pedig simán kijön egy hordható. Ez pedig később még lényeges szempont lesz.

Oké, de akkor mennyi ruhám legyen?

A lakótársam és én két véglet vagyunk. Ő egy akkora hátizsákkal költözik külföldre, amit én egy három napos hétvégére csomagolok össze. Cserébe én csinosan tudok múzeumba menni, ő meg simán technikai aláöltözetben érkezik az esti buliba.
Ha a kettőnk ruhatárát összevetjük, kijön viszont egy egészen jó kompromisszum.

Néhány tipp a ruhatár felméréséhez

Ahhoz, hogy meg tudjuk állapítani, pontosan hány ruhára is van szükségünk, érdemes felmérni az életmódunkat. A legtöbbünk ruhatára nagyjából a következő elemeket fogja tartalmazni:
  • Hétköznapi ruha: ez az a ruha, amiben, hacsak nem egyenruhát, vagy valamilyen üzleti ruhát hordunk, elmegyünk dolgozni vagy eljutunk a munkahelyünkre, ebben vagyunk az iskolában is. Szégyen nélkül be lehet benne menni vele egy hivatalba, de színházba már nem vennénk fel.
  • Munkaruha: Ez kinek micsoda: van, aki hegesztőoverallt, van, aki fehér köpenyt és van, aki kiskosztümöt visel a munkája során. A lényeg, hogy ezeket a ruhákat általában a munkahelyi környezetben viseljük.
  • Elegáns/alkalmi öltözet: Színházba, állásinterjúra, ünnepségre, díjátadóra, formális alkalmakra megyünk benne. Ez többnyire egy öltöny, kosztüm, vagy blúz. A tipikus érettségiző ruha.
  • Sport/hobbi ruházat: Túraruha, motoros felszerelés, lovaglónadrág, edzőpóló – ki mivel szereti tölteni a szabadidejét.
  • Kényelmes, otthoni ruha: Valami, amiben jól érzed magad, de azért nem sikítasz, ha ajtót kell nyitni a postásnak
A kategóriákból néhány sepciális öltözet hiányzik, a hálóruhát, fürdőruhát, kisestélyit viszont lényegesen egyszerűbb számon tartani, mint azokat az öltözékeket, amelyekből több váltással is rendelkezünk.
Ha az alap kategóriák megvannak, érdemes felmérni, hány darabra is van szükség az adott kategóriából.
Hétköznapi ruhát például általában a hét mind a hét napján hordunk, hiszen valamiben hétvégén is az utcára kell menni. Meg kell nézni, milyen gyakran tudunk a hét folyamán mosni, és milyen gyakorisággal kell kitisztítani azokat a darabokat, amelyeket viselünk. Én például hetente legalább kétszer mosok, felsőt minden nap, nadrágot viszont átlag három naponta cserélek. Így négy darab felsőre van szükségem, hiszen a hét 4. napján mosni fogok, nadrágból kettő is elég, amíg az egyik mosásban van, járhatok a másikban.
Azt is érdemes megvizsgálni, az egyes kategóriáink ruhái mennyire átjárhatók: én például a „munkás” kosztümhöz vásárolt blúzokat simán hordom hétvégén vagy bizonyos alkalmakkor is, a lakótársam pedig simán hordja az edzőpólóit a munkába.

Egy kis selejtezés

Persze, a fentieket könnyű mondani, megvalósítani annál nehezebb. Változnak az évszakok, időnként szükségünk vagy egy-két tartalék ruhára, ha hosszabban elutazunk. És persze mindannyiunk szekrényében ott lapul néhány (tucat) olyan darab, amelyiket megvettünk és tartogatunk. Én erre a következő trükköt alkalmaztam:
  1. Összeírtam, körülbelül miből, hány darab ruhára van szükségem.
  2. Összeszedtem a legkedvesebb darabjaimat, amelyeket tényleg szívesen viselek és megnéztem, mennyire tudom ezekkel lefedni a szükségleteimet.
  3. A maradék ruhákat átnéztem és ha találtam köztük használhatót, amelyik a készletbe illik, azt beletettem.
  4. A „kedvenc” darabok közül értelemszerűen semmit nem selejteztem ki, a maradékból viszont a hordható, de nekem kevésbé tetsző darabokat kíméletlenül eldobozoltam. Egy részüket lefényképeztem, ezek különböző apróhirdetős oldalakra kerültek, egy másik részüket félretettem a következő selejtezésig. Ha akkor sem tetszenek meg, ezeket is el- vagy tovább adom

Akkor most ne is vegyek új ruhát?

De!

A kis ruhatár előnye, hogy a pénzünk nem áll feleslegesen a ruhákban. A gondos tervezésnek köszönhetően pedig egy-két hónap után az is kiderül, hogy pontosan mire van szükségünk az öltözködéshez, ezért lényegesen átgondoltabban tudunk vásárolni.
Ha sikerült a ruhatárunkat viszonylag kevés számú, de kényelmes és összeillő darabra szelektálni, nyugodtan beruházhatunk a jobb minőségű termékekbe. Nálam a tavalyi év nagy fogása a tartós szandál, ezt 13.000 forintért vettem, némi szülői támogatással. Tavaly augusztus-szeptemberben sokat viseltem, majd idén már ebben kezdtem a szezont. Így bő három hónap hordás után kezdem érezni, hogy lassan betörik, a lábamra idomul. Az eddig 5-6 ezer forintos lábbelik jó, ha egy szezont kihúztak nálam, ezzel a szandállal viszont szinte biztos vagyok benne, hogy 4-5 évre elfelejthetem a nyári cipőboltozást.
A párom javaslata és útmutatása alapján egy bőr bakancsot is sikerült vennem. Ezt egy vastagabb zoknival simán tudom hordani a téli napokon, így nem kell egy finom csizmát áztatni a rossz időben. Tavasszal és ősszel egyenesen mesés, de nyáron, esőben is kényelmes: a bőr kiválóan szellőzik. Simán fel tudom venni egy lazább, irodai napon is egy farmerrel, de hordtam már motorozáshoz, lovagláshoz, kisebb kiránduláshoz is. Mivel tudtam, mire van szükségem, és nem pánik szerűen vásároltam, így nagyjából 7 ezer forintért jutottam hozzá az amúgy 30 ezres cipőhöz, ráadásul tudom, hogy az életmódom mellett 3-4 évig simán bírni fogja. Az is lehet, hogy tovább.
Szintén nagy befektetés volt a túrabakancsom. Erről is tudtam, hogy előbb-utóbb kelleni fog, ezért szépen összegyűjtöttem a pénzt, így 30-40 ezer forintot tudtam volna költeni a megfelelő cipőre. Csakhogy az, türelmes keresgélés után, kemény háromezer forintért szinte az ölembe hullott – egy külföldi, túrázásban nem túl tapasztalt lány filléres áron szabadult meg a nem is hordott, még címkés cipőjétől.
A télikabátomat szintén így szereztem be. Tudtam, hogy előbb-utóbb le kell cserélnem a meglévőt (miután a fekete kabátból kezdtek meglehetősen furcsa, fehér szálak elszabadulni). Augusztusban, a legnagyobb hőségriadóban álltam neki keresgélni és eléggé jól jártam: egy nagy áruház elfekvő készletéből féláron tudtam venni egy minőségi dzsekit, ezt legalább három-négy évig nyúzni tudom, az eddigi kabátjaim általában két szezon után feladták, a leggondosabb ápolás ellenére. Az augusztusi kabátvásárlás csúcsa viszont a méregdrága átmeneti dzsekim volt. Egy aukciós oldalon vettem háromszáz forintért. Igazi, német csúcsminőség, de a negyven fokban senkinek nem jutott eszébe, mekkora üzletet csinálni. Ebben a harmadik szezont csinálom végig. Semmi sem látszik rajta.
A megfelelő beruházások miatt most odáig jutottam, hogy évekig nem kell ilyesmire költenem. Eddig minden szezonban elment pár tízezer forintom arra, hogy pótoljam a hiányosságokat, most viszont pontosan tudom, hogy ami a szekrényemben van, az jó és tetszik is.
A ruhák először kisebb, majd nagyobb kiselejtezése óta több helyem van, a meglévő holmijaimat pedig átláthatóbban tudom tárolni. Nem utolsó sorban így kevésbé gyűrődnek és használódnak el a szekrénybe tett dolgok, így jóval többet spórolok, mintha több ruhám lenne. Bónusz, hogy a sok selejtezésnek hála egészen jól ráéreztem arra, mi az én stílusom, és már nem nagyon veszek ruhákat csak úgy, kísérletképpen.
Az eredmény: zöldebb, kényelmesebb, jobb… Szóval… Simán bele lehet vágni!
A hordhatatlan ruhák újrahasznosításáról hamarosan írok majd, csak befejezem a varrogatást, hogy képes projekttel tudjak jelentkezni :D.

Tóth Enikő