A kávé kokain – ezt tanultam a leszokásból

Az utóbbi időszakban rengeteg olyan lelki tényező talált meg, amelyek miatt az előttem álló egy évet szeretném a takarékoskodásnak és a megélhetési költségeim visszafogásának szentelni. Ennek keretében igyekszem megszabadulni azoktól a dolgoktól, amelyekre teljesen feleslegesen adok ki pénzt. A kávétól megválni viszont nem csak ebből a szempontból tűnt sürgetőnek.

Pusztul az esőerdő

A kávéfogyasztásnak elég komoly természeti következményei vannak. A világ kávéfogyasztása nagyjából egyenes arányban nő az egy cégre jutó account managerek számával. A fejlett világban emelkedik az életszínvonal, ezért míg a nagyszüleink számára a kávé értékes élvezeti cikket jelentett, mi már csak bedobunk egy feketét két értekezlet között. Aztán egyet a ebédszünetben, meg egyet, mikor a főnök délután négykor találja ki, hogy holnapra van szüksége a jelentésre.


A kávé igazi, nagyüzemi termelése a ’70-es években indult, és valószínűleg mostanában érte el a csúcsot. A kílmaváltozás miatt ugyanis a kakaóbabbal együtt a kávézásnak is befellegzeni látszik. Az extenzív termelésnek azonban mindig súlyos ára van. A legjobban termő fajták alkalmazása gyakran ahhoz vezet, hogy a növények egy-két generáció múlva sokkal érzékenyebbek lesznek a fertőzésekre és a környezeti hatásokra. Ezt a problémát nagy mennyiségű vegyszerezéssel lehet csak orvosolni.
A nemesítés (és ezt akár génmódosításnak is nevezhetjük, ugye…) viszont igazából csak a második lépcső a sír felé. Az első fokot az esőerdő irtása jelenti. A kávé esetében ez még súlyosabb probléma, mint a többi esetben. A kávéültetvények ugyanis sokáig jól illeszkedtek a tájba, a cserjék között szabadon növekedhettek azok a növények, amelyek nem zavarták (a kézi) betakarítást. A ’70-es évekre ez teljesen megváltozott, az ültetvények ma már sokkal kevesebb növényborítással rendelkeznek. A kávéültetvények kevesebb szén-dioxidot kötnek meg, a föld fényt (energiát, hőt) visszaverő (albedo) értéke megváltozik. A kávétermelés oltárán közben folyamatosan áldozzák fel a környék még megmaradt esőerdőit – ember legyen az a lokális klíma, amelyik ezt a bírja. Bizony, a kávétól a klíma változik helyben is, globálisan is.

Még egy pofon Földanyának

A kávézacc nagyon jó tesz a virágoknak, istenien használható súrolószernek, duguláselhárításhoz és narancsbőr elleni bőrradírként is. Szuper, természetbarát megoldás! Csakhogy amíg az ültetvénytől a zaccig jutunk, óceánnyi vizet, vegyszert, energiát használunk el.
A kávé erősen feldolgozott élelmiszer. A kávébogyót fermentálják, szárítják, prökölik, őrlik, majd csomagolják (sokszor alumíniummal bélelt, aromazáró tasakba, brr…), majd címkézik, szárítják, otthon vagy az üzletben aztán újabb energiabefektetéssel lefőzik, és ha pechünk van, adnak hozzá egy eldobható műanyag vagy papírpoharat is.
A kávéültetvényen dolgozó munkások kizsákmányolásának nem csak az emberi-jogi következményei, hanem a természetre gyakorolt hatása is szörnyű: azok az emberek, akik a csészékbe csurranó fekete aranyat termelik, sokszor korszerűtlen körülmények között, szemetet égetve, szemetet termelve élnek. Amíg az ő bérük nem változik, nincs remény arra, hogy az általuk lakott települések energiaellátását korszerűsítsék, vagy a megtisztítsák az általuk termelt szennyvízet.
Minden egyes csésze kávé egy pofon a Földanyának.

Első nap kávé nélkül: pokol vagy rosszabb

A következmények végiggondolása után már nem is volt kérdés, hogy erősen megszorítom a kávéfogyasztásomat. Az elhatározásomat erősítette, hogy szeretett és mélységesen tisztelt kollégám, Patrik, az „Egy jógi élete” szerzője tavaly pont a közös kiküldetésünk idején törte meg a 90 napos kávéböjtjét – úgy gondoltam, jó dolog, ha bizonyítani tudom, hogy a közös munkahelyünk a kezdeti nehézségek után azért egészen elviselhető tunning nélkül.
A kávémentességem első napja egy hétfőre esett. Ez elsőre nem olyan meredek döntés, mint hangzik: az ember – elvben – hétvégén szépen kipiheni magát, a munka pedig segít elterelni a figyelmet a vágyról, hogy legurítson egy robustát pótcselekvésként.

A reggelt kávé nélkül indítottam, és már a metrón megállapítottam, hogy nahát, egészen jól érzem magam. Aztán 11 óra körül beütött a pokol. A fejfájást sajnos a stressz miatt már teljesen megszoktam, de azt, amit a kávé elhagyásakor nem tapasztaltam, egyszerűen nem lehet ignorálni. A szokásos hétindító értekezlet után egyszer csak azt vettem észre, hogy lemerevedett nyakkal, folyó nyállal, erőteljes hányingerrel ülök a gép előtt. Egyszer már volt egy ilyen kalandom, tudtam, hogy be kell vennem egy fájdalomcsillapítót, különben sajnos viszontlátom a reggelimet.
A nap hátralévő részét valami furcsa kómában töltöttem. A hangokat agy pihe-puha vattafal mögül hallottam, a látásomat kissé nehéz volt fókuszálni, az elmém viszont szárnyalt. Teljes elmélyedéssel, nyugodtan, és józanul tudtam dolgozni, annak ellenére, hogy a fejemet sem tudtam elfordítani a elvonási tünetektől sztrájkba lépett nyakam miatt.
Délután valahogy hazakeveredtem, este kilenckor az ágyba dőltem, és másnap reggel nyolcig aludtam. Nyári időszakban ilyen alig-alig történik velem, a hajnal első sugarai már öt órakor felvernek és nem is igazán tudok visszaaludni. De most fáradt voltam. És rádöbbentem, hogy ezt a fajta fáradtságot már hónapok óta nem éreztem. Hetek teltek el úgy, hogy teljes kikapcsolás helyett inkább csak stand-by üzemmódban pihentem – ettől elmágneseződtem, mint a túl sokáig így tárolt televíziókészülék.

Minden fájdalom megéri

Mivel a fejfájásom másnapra sem szűnt meg, ezért rájöttem, hogy a hosszútávú eredmények érdekében mindenképpen a fokozatosság elvének kell érvényesülnie. A kávé elhagyása nem éri meg a lassan kialakuló paracetamol függőséget. Most napi fél csészével engedélyezek magamnak ebéd után – ez számomra a kritikus időszak az irodában. Remélem, idővel ezt a fél csészét is el tudom hagyni és kizárólag a kritikus időszakra hagyni a koffeinfogyasztást.
Most tartok a második héten, és azt mondom, minden fájdalom és minden vágyakozó-nyálcsorgató pillanat megérte. A következő pozitív hatásokat tapasztaltam:
  • Koncentráltabb és nyugodtabb vagyok. Kevesebb hibával, és sokkal pontosabban tudok dolgozni. Hatékonyabb vagyok. Meglepő módon még este is – ez eddig nem nagyon jött össze.
  • A szorongásos tüneteim enyhültek.
  • Jobban alszom.
  • Megtanultam nemet mondani, így több a szabadidőm. Nem érzem azt, hogy állandóan teljesítenem kellene. Tudok pihenni, nem hajszolom magam.
  • Havonta legalább 1800 forintot spórolok (két csomag kávé ára). Ha a méregdrága növényi tejet is beleszámolom (1L/hét, kb. 600 Ft/l), ez 4200 Ft havonta.
A következő kísérletben az édességről mondok le. Előtte viszont vár rám egy rendes vércukor monitorozás – úgyhogy ezekről a tapasztalatokról inkább valamelyik hétfőn számolok be.

Tóth Enikő