Miért a piac?

Akik ismernek, tudják, hogy nem vagyok egy időmilliomos, utálok vásárolni (a nagyobb bevásárlásaimat mindig online intézem) és nem bírom a tömeget. Ezért is csodálkoznak rá, ha megemlítem, piacozni márpedig szeretek.
Hát, mit ne mondjak, belegondolva én is csodálkozom, hiszen minden megvan benne, amit nem szeretek: a pofámba dohányzó emberek, tömeg, vásárlás… Mégis érthető, hiszen régen apámmal nagyon sokszor mentünk piacra, és kislányként mindig kaptam valami apróságot, megnézhettem az állatokat (ma már egyáltalán nem értek egyet a piaci állatkereskedelemmel), meg egyszerűen jó volt mászkálni. Ma pedig a párommal járok piacra, ez is egy jó közös program.
És akkor jöjjenek az okok, miért javaslom a piacozást azoknak, akiknek lehetősége van rá.

Olcsóbb

Zöldséget, gyümölcsöt, felvágottat, húsokat, növényeket, tejterméket, stb. nagyon sok esetben maga a termelő vagy a termelő alkalmazottjai árulják, ezért a termelő és a vásárló között nincs ott az a bizonyos harmadik fél, a kereskedő, aki természetesen ráteszi a maga hasznát a termékekre. Illetve az árusoknak „csak” a helypénzt kell megfizetni, meg persze a kiutazás díját, ami olcsóbb mint helyiséget bérelni, ahol aztán rezsit és egyéb nyalánkságokat kell fizetni.
Természetesen vannak, akik nem adnak számlát, vagyis nem adóznak a jövedelmük után, ami számodra is rossz, hiszen nincs semmi, ami védene, ha nem megfelelő minőségű árut kapnál. Ezért mindig kérj nyugtát, és ha nem adnak, akkor inkább menj tovább.

Környezetbarátabb

Piacokon zömében helyi vagy legalábbis környékbeli termelők árulnak. Persze ez is változó – ha valaki nagyon sokféle zöldséget és gyümölcsöt árul, meg persze egzotikus gyümölcsöket, akkor sejtheted, hogy viszonteladóról van szó. De jó eséllyel ezek az emberek sem Marokkóból importálják az almát (legalábbis nyáron). Azért az nagy pofára esés volt egy nagy multinál, amikor konkrétan almaszezonban láttam, hogy a világ másik feléről hozták be az almát… Azóta, ha csak tehetem, tényleg a helyi kis zöldségesnél szerzem be az országban is termő növényeket.
Szóval, a helyi piacon lehet kapni mindenféle házi füstölt árut, tejtermékeket, mindenféle zöldséget és gyümölcsöt; de a környékbeli kertészek is kihozzák a felnevelt növénykéiket. Ma vettünk egy fehér ribizlibokrot meg egy málnabokrot, hogy legyen mit ültetni a Föld napja alkalmából. Illetve minden szombaton kinn szokott lenni egy asztalos bácsi, akitől olcsón lehet kapni faragott edényeket, fakanalakat, egyebeket. Most éppen öt fakanalat vettünk 200 forintért.
Ráadásul sokkal kevesebb csomagolásban érkezik a termék. Persze mindenki megpróbálja rád tukmálni a műanyag zacskót, de sokkal nyitottabbak arra, hogy saját edénybe/szatyorba adják az árut, legyen szó felvágottról vagy zöldségről. Az itteni piacon az egyik tejes műanyag ásványvizes palackokban hozza a tejet, amit másoktól kap, így ezzel nem termel újabb hulladékot. Sőt, palánta is kapható: ládákban hozzák, nem külön cserépben vagy újrafelhasznált tejfölös dobozban.

Finomabb

A kézműves termékeknek általában sokkal intenzívebb az ízük, mint bolti társaiknak, ezért is vásárolok szívesebben piacon szalámit, kolbászt vagy szalonnát. Ahogy a vöröspaprikapor is sokkal finomabb: ráadásul nemcsak olcsóbb a boltinál, de még azzal is spórolsz, hogy kevesebbet kell felhasználnod belőle.
Tapasztalatom szerint az itt vásárolt zöldségeknek jobb az íze, ráadásul kevesebb az esély mellényúlni. A közelemben lévő szupermarketben egyre több az előre csomagolt zöldség, aminek három hátránya van: nem én döntöm el, mennyit veszek, ami egy kétfős háztartásnál baromira kellemetlen; a fölöslegesen hazavitt csomagolás, ami utána mehet a szemétbe; és nem mindig lehet megnézni, mennyire szép az a zöldség. Ráadásul ezekben a műanyag zacskókban gyorsabban is rohadnak. Szóval én még előnyét nem tapasztaltam. A piaci árunál ez a veszély nem fenyeget; sőt, egyes helyeken meg is kóstolhatod a szőlőt/málnát/egyéb gyümölcsöket, ízlik-e.
Maraffai Szilvia

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.