Miért ne tartsunk egeret?

Hideg, december eleji este volt. Hirtelen azt vettem észre, hogy mocorog valami a Király fürdő ablakában. Fehér villanás, fürge mozdulatok. „Kisegér!” De mi a francot keres a fehéregér az utcán? Sajtnak és Keksznek szerencséje volt. Ahelyett, hogy egy kóbormacska tépte volna szét őket, vagy az éjszakai fagyok végeztek volna velük, ma velem élnek. Hatalmas ketrec, étel, kényeztetés. Jól elvagyunk így hárman. Egeret tartani jó. De azért senkit nem biztatnék rá. Mondom az okokat!

  1. Baromi fárasztó
Az egeret nem kell sétáltani, jó esetben nem rágja szét a papucsunkat, és nem fogja leverni a vázát az asztalról. A kezdeti kínlódás után marad a ketrecben és nem csinál semmi rosszat. Ennek ellenére a tartása nagy felelősséget igényel.
Az egereket, és minden más állatot szocializálni kell. Még a vadasparkban, állatkertben élő vadállatokat is kézhez szoktatják, legalább alapvető szinten. Így könnyebb elvégezni bizonyos vizsgálatokat. Sok állatnak arra is szüksége van, hogy rendszeresen tanítsák, képezzék. Így megszűnik az erőszakosságuk, jobb mentális állapotba kerülnek.
Az egereket ugyanígy tanítani, képezni, de legalább is magunkhoz szoktatni kell. Egyrészt, takarításnál szinte lehetetlen elkapni őket, ha nincs meg a bizalom, másrészt, ha megszöknek, nem árt, ha valamivel elő lehet őket csalogatni az asztal alól.
Ez minimum nap fél óra türelemjáték. Az enyémek jófejek és nem harapnak. De ez csak a jó természetüknek köszönhető…
  1. Piszkos

Az egérkaki-pisi büdös. Ezen csak a rendszeres takarítással lehet segíteni. Én két naponta almot cserélek alattuk és fertőtlenítem a ketrecüket ecettel. Minden alkalommal pisis papíralom teríti be a lakást. Ha egyszer kimostam a ketrecet, utána a fél fürdőszobát is fertőtleníteni kell. Az almot azonnal levinni a szemetesbe. Porszívózni. Törölgetni, pakolni. Szívás. Akármennyire szeretem őket.

  1. Nincs „jó egér”
Felelős gazdi vagy menhelyről (de legalább is megbízható forrásból) fogad örökbe kutyát, vagy megbízható tenyésztőtől vásárolja meg a kölyköt. Egereknél ilyen nincsen. Ugyan léteznek kisállatmentő szervezetek, akik foglalkoznak a megunt, eldobott egerek felkarolásával és gazdához juttatásával (pl. az Egerentyűk)– de ez korántsem ideális megoldás. Egértenyésztő viszont Magyarországon nincsen. Szaporító van, ez pedig nagy baj.
Az egérmentéssel foglalkozó egyesületek nagyon szakszerűen, gyorsan, hatékonyan teszik a dolgukat. Szükség van ilyen szervezetekre, mert bármikor, bárki kerülhet olyan élethelyzetbe, hogy meg kell válnia az állatkáitól. Van, aki amiatt kell, hogy elbúcsúzzon tőlük, mert a lakása fűtése nem alkalmas arra, hogy telente megfelelő hőmérsékletet biztosítson az állatoknak. Az egértartás nem az ekcémások, bőrallergiások sportja, ráadásul igen, az egerek időt követelnek, és az utaztatásuk, az elhelyezésük sokszor még egy kutyáénál is bonyolultabb.
Sajnos viszont van egy szomorú tény is. Az egeret sokan mellékes és átmeneti háziálatnak tartják. Jó lesz a gyereknek, kutya, macska helyett, végül is kis helyen elfér. Ha meg nem kell már, akkor el lehet ereszteni, vagy átveszi valamelyik szervezet. Ennél nagyobb tévhit nincsen: elereszteni nem lehet, ezek az egerek maximum egy éjszakát bírnak ki a szabadban (nyáron, macska és madár mentes övezetben, iszonyú mázlival). A vad egerekkel szemben nincsenek felkészülve az önálló életre. A szervezetek pedig valóban átveszik az egereket. Ezzel csak az a baj, hogy ennek tudatában az ember sokkal könnyebben vállalja be az egértartást, mint ahogy az indokolt lenne. Az állatvédők úgyis elviszik, ugye…
Ez viszont mit jelent? Az állatkereskedések nagyot profitálnak az egértartásból. A kicsit szebb jószágok akár párszáz forintot is megérnek darabonként, a maradék meg jó lesz eleségállatnak. A szaporítók akár 1000-1200 forintot is elkérnek egy-egy szebb egérkéért, de ebben nincs benne a genetikai szűrés, nincs mögötte a szaporításhoz és nem szelektív tenyészethez szükséges tudatosság… Rossz génállományú, beteg egérkék fognak születni. Jó esetben csak hatalmas költséget termelnek a gazdájuknak és persze hatalmas szívfájdalmat, amikor idő előtt távoznak az életből. Rosszabb esetben kezeltlenül, hatalmas kínok között pusztulnak el. Mert ők csak egerek…
  1. Drága

Egeret tartani drága. Nagyon tágas ketrecre és sok bújóhelyre van szükségük, különben rágnak, rombolnak, szöknek. Speciális tápot kell adni nekik, ez sem a legolcsóbb mulatság. Papíralmon, vagy csutkaalmon, esetleg pelleten kell őket tartani, a forgács a porosodás miatt nem megfelelő. Az ivartalanításuk, állatorvosi kezelésük komoly költséget jelent. A takarításukhoz vegyszerre, felszerelésre van szükség. Nem olcsó móka.

  1. Éjszakai állatok

Sajt és Keksz egész éjjel aktívak. Jár a futókerék, megy a zörgés-csörgés. Szerencsém van, mert a páromnak nagy tapasztalata van kisállattartásban, de volt, aki amikor nálam aludt, nem tudott megnyugodni tőlük, akkor sem, ha két szobányi távolság volt közöttük.  Szóval. Ez a része sem könnyű. Ja, azt említettem már, hogy társas állatok? Minimum kettőt kell belőlük tartani. Dupla zaj. Szuper.

+1. állategészségügyi kockázat

Egereket nagyon nehéz más rágcsálókkal vagy fűevőkkel együtt tartani. A stresszre nagyon rosszul reagálnak, a légzőrendszerük könnyen megbetegszik, a fertőzésekre is nagyon fogékonyak. Szóval, a legegyszerűbb vagy csak és kizárólag egeret tartani, vagy ha van más állatunk is, akkor külön helyiségben elhelyezni őket.
Mivel nagyon érzékenyek, nehéz bárkire rábízni őket, ha például nyaralni megyünk. Ennek a személynek meg kell tudni érinteni őket, kitakarítani, kezelni az almot, az ürüléket… Nem egyszerű feladat.

++1. Szerkesztői megjegyzés: kevés ideig élnek.

Mivel Encsi bele sem szeretne gondolni ebbe, így én egészítem ki egy utolsó gondolattal Encsi bejegyzését. Az egerek mindössze 1-3 évig élnek, ráadásul tenyésztők híján a genetikai állomány sem a stabilitásáról híres. Pontosan ezért egy állatokat szerető embert, ha egértatásra adja a fejét, sok trauma érhet. Ezért is érdemes végiggondolni, biztosan egy (azaz két) egér lesz a legjobb választás. (szerk.)

Szóval, senki ne tartson egeret!

Aki mégis bevállalja, az pedig szeresse őket nagyon!

 

A nagy Ecet-mítosz: tényleg elég ennyi a takarításhoz?

„Most tényleg analitikai tisztaságúra akarod mosni?” – kérdezte egyszer a vegyész barátnőm, amikor nagy elánnal súroltam egy lábost. Egy ápolónő lánya vagyok. Iszonyú rendetlen és szervezetlen, de takarítani azt aztán tudok!
A congenitalis takarításmánián nem sokat segített, hogy az első barátom környezetmérnök volt, aki ráadásul nem hogy takarított, de egyenesen mentesített. Tudjátok, az az a tevékenység, amikor nem egyszerűen eltünteted a területről a szennyező anyagot, hanem az utolsó molekuláig lebontod és megsemmisíted. Háztartásra lefordítva: a zsírfoltot először egy kis lúgos oldószerrel kezeled, majd addig öntöd rá az ecetet, míg széndioxid és víz marad csak. Vagy mi…
Anyukám szakmájából adódóan minden gusztustalan szennyeződést kiválóan tud kezelni. A kórházi fertőtlenítő szerek brutalitását kevés anyag éli túl. Ha esetleg a konyharuhán meg is marad a folt, egy kellemes, hidrogén-peroxidos fertőtlenítés és némi Domestosos utókezelés után a textil tuti elbomlik körülötte… A csíramentes tisztaságot könnyű megszokni, fenntartani viszont annál nehezebb. Amit valaha beviszel a lakásba, az jó eséllyel egy hét alatt ketyegő biológiai bombává változik: az izzadtság, a zsíros kéznyomok, a saját testünk elhalt hámsejtjei hátborzongatóan és elkerülhetetlenül beszennyeznek mindent, amivel kapcsolatba kerülünk – de ennyi legyen is elég a gusztustalanságból! Maradjunk a látható szennyeződések világánál!

Jóféle házi kosz(t)

Mielőtt ecettel és szódabikarbónával állnánk neki megváltani a világot, nézzük, hogy mik lehetnek egy háztartás legfőbb koszforrásai! Nyilván az, hogy nálad mi okozza a legnagyobb gondot, az sok mindentől függ – nekem a panelban nem kell küzdenem a kertből behordott sárral (dehogynem…), a kertes házban meg nem nagy történet a szőnyegtisztítás, mert jó időben az udvaron megszáradhat.

Érdemes továbbolvasni »

Miért a piac?

Akik ismernek, tudják, hogy nem vagyok egy időmilliomos, utálok vásárolni (a nagyobb bevásárlásaimat mindig online intézem) és nem bírom a tömeget. Ezért is csodálkoznak rá, ha megemlítem, piacozni márpedig szeretek.
Hát, mit ne mondjak, belegondolva én is csodálkozom, hiszen minden megvan benne, amit nem szeretek: a pofámba dohányzó emberek, tömeg, vásárlás… Mégis érthető, hiszen régen apámmal nagyon sokszor mentünk piacra, és kislányként mindig kaptam valami apróságot, megnézhettem az állatokat (ma már egyáltalán nem értek egyet a piaci állatkereskedelemmel), meg egyszerűen jó volt mászkálni. Ma pedig a párommal járok piacra, ez is egy jó közös program.
És akkor jöjjenek az okok, miért javaslom a piacozást azoknak, akiknek lehetősége van rá.

Érdemes továbbolvasni »

Miért ne tarts kutyát? 1. rész

A kutyatartás kemény meló, és aki az ellenkezőjét állítja, az hazudik. Főleg, ha valaki nemcsak kivágja a hátsó kertbe; netán még családtagként is kezeli. És pont ezért összegyűjtöttem egy csomó érvet, miért ne tarts kutyát!

Drága. Nem kicsit; nagyon!

Most jóhiszemű leszek, és feltételezem, aki ide eljutott, az nem akar szaporítókat támogatni. Egy külön bejegyzést fogok szentelni annak, miért ne vásároljunk szaporítótól, de a teljesség igénye nélkül itt egy felsorolás. Miattuk vannak tele a menhelyek, a szukákat és kanokat csak összeeresztik mindenféle szűrés, vizsgálat nélkül; a kiskutyákat még csak be sem oltják (ilyen helyeken iszonyat nagy a parvoveszély, ami egy nagyon csúnya betegség, aminek irgalmatlanul drága a kezelése – még egy gagyibb autó is kijöhet belőle -, és alacsony a túlélési esély). Nincsenek bejelentve sehova, úgyhogy zsebbe fizetsz nekik, ami nemcsak másokkal szemben tisztességtelen, de neked sincs semmi garanciád, ha a kiskutya, akit kapsz, hatszázféle genetikai betegséggel rendelkezik. Őszintén, megéri? Nem. Az olcsó kiskutya ráadásul nem is fajtatiszta, legfeljebb fajtajellegű.

Érdemes továbbolvasni »